Vivien Holloway: Mesterkulcs (Winie Langton törtéténetek 1.)

Fülszöveg:
„Gyerekkoromban számtalanszor halottam a mesterkulcsról, amely valójában nem igazi kulcs. Egy szerkezet, amely előtt nem léteznek bezárt ajtók, és sem az acéllal bélelt páncéltermek, sem az őrséggel védett birtokok falai nem jelentenek akadályt. A mesterkulcs mindent nyit, és mindenhová bevisz, akár a tömör falon is keresztüljuttat, ha kell. Minden magamfajta álmodott már róla, hogy a kezében tarthatja az eszközt, amely elől lehetetlen elrejteni bármilyen kincset.”
Winie Langton a 2900-as évek New Yorkjában él, száz évvel az ötödik nagy világégés után. Egy nagy és befolyásos tolvajcsalád leszármazottja, akit már egészen kiskorától apja tanított a mesterség fortélyaira. Ebből kifolyólag Winie már kamaszként jobban verekedett, mint a fiúk többsége és mindent tudott a fegyverekről.
Amikor a legendás mesterkulcs felbukkan a városban, a Langton család azonnal a nyomába ered, s természetesen Winie-re is fontos feladat hárul a titokzatos műtárgy megszerzésére kiötlött akcióban…
A Winie Langton történetek első része!

A könyvvel eléggé... khmm... furcsán kerültem kapcsolatba. Van egy verseny, az Olvasni jó! (A verseny kiírását ITT olvashatjátok, ha valakit érdekel. :) )A versenynek köszönhetően már megszereztem A. M. Aranth Dobszó a ködben és annak folytatása a Kiválasztva című könyveket. Míg az első nem tetszett, addig a második elbűvölt. Aztán ugyanúgy A. M. Aranth másik könyvét kértük a nyári fordulóra, azonban valami keveredés lehetett, mert Viven Holloway Mesterkulcs és Tolvajbecsület című könyveit küldték ki.

Ami megjegyzem, nem volt rossz keveredés. Mindkét író magyar, és nálam már sajnos egy kis hátránnyal indulnak a magyar írók. Azonban előbb A. M. Aranth bizonyított, nem csak arról, hogy két könyv között látványos különbség lehet, hanem arról is, hogy egy író, ha nagyon akar, akkor odafigyel az olvasóira. Mert engem az lepett meg legjobban, amikor a nem épp pozitív, vagy kedves értékelésemre válaszolt. És ezzel teljesen megváltoztatta a magyar írókról alkotott képemet. Aminek nagyon örülök. És a legújabb példa erre Vivien Holloway. Nagyon sokáig szemeztem a könyvével, őszintén kíváncsi voltam rá, hogy mi ez a felhajtás körülötte. Aztán elolvastam. És meglepődtem. Mert tetszett. Nem vettem észre, hogy magyar az író, nem volt rossz olvasni. Ellenkezőleg: pont, hogy jó volt.

A könyv sok szempontból volt első. Most először írok olyan bejegyzést a blogba, amikor nem írtam hozzá semmi vázlatot, mégis csak mondanám, és mondanám. A könyv lebilincselt az első oldalaktól a végéig. Mert lebilincselő volt. A világot teljesen el tudtam képzelni, mert egyrészt szeretem New Yorkot, és az ott játszódó könyvek mindig nagyon tetszenek, másrészt meg szerencsére az írónő nem mondta az utcaneveket, amik nem tudom, hogy érvényben vannak-e, de ezzel arra gondolok, hogy nem az volt a lényeg, hogy milyen utcákon és útvonalon sétál Winie, hanem a helyek, ahol van, hogy néznek ki. Nem kell tudni, hogy a városon belül hol vannak, hanem csak azt, hogyan néz ki. Ez nálam sokat dobott, mert attól függetlenül, hogy szeretem a várost, nem tudom, hol van a 34. utca. Vagy azt, hogyan írják le. Vagy azt, hogy van-e egyáltalán ilyen.

És a könyv nagy előnye még a nagyon szerethető főszereplő volt. Most komolyan, ki ne akarna csak egy kicsit is olyan lenni, mint Winie? Ki ne akarna olyat csinálni, mint ő? Lehet, hogy hülyén hangzik, de én szívesen lennék Winie helyében. Mert határozott, karakteres és bármikor tud harcolni. Számomra még az is pozitívum, hogy én is ritkán húzok szoknyát, szóval át tudom érezni a helyzetét. A képességeiről nem is beszélve. Ha bárhova be tudnék így surranni, én is biztosan kamatoztatnám ezt a tudást. Azt hiszem, Winie az új kedvenc főszereplőm. És megvan az új sorozatom is.

Már majdnem befejeztem a bejegyzést, amikor rájöttem, hogy a legfontosabb dologról még nem is írtam. Ennyi mellébeszélés után esett le, hogy a Mesterkulcsról még nem is meséltem. Igaz, nincsen sok mesélnivalóm, hiszen ott van a története a könyv hátulján. Egy olyan szerkezet, ami minden zárat kinyit. Egyszer gyerekként mi is ezt játszottuk a barátaimmal. Találtunk egy rozsdás kulcsot az utcán és azt játszottuk, hogy minden zárat kinyit. Nos, a könyvben egy kicsit jobb alapanyagra lett ugyanez felépítve, nem hét éves kislányok játéka. Visszatérve, a Mesterkulcs minden tolvaj álma. Ami hasonlót egy zsebórára, azonban mégsem az. Még egy olyan elem, ami elkápráztat. Ez olyan egyedi, olyan különleges. Mint maga az egész könyv. Komolyan, beleszerettem. Mindenkinek bátran ajánlom.