James Dashner: Az Útvesztő (Az Útvesztő-trilógia első része)

Fülszöveg:
Izgalmas, rejtélyes, eseménydús, olvasmányos – e tulajdonságok közül akár egy is elég ahhoz, hogy egy regény már az első mondattól lebilincselje az olvasót. S ha ráadásul egy író mindezen jellemzőket olyan ügyesen ötvözi, mint James Dashner „Az Útvesztő” című regényében, a könyv biztos sikerre van ítélve.
Egy könyv, amely kamaszokról szól – kamaszoknak és örökifjú olvasóknak, akik szeretnék a Tisztásra furcsa körülmények között érkező fiúkkal együtt megfejteni az Útvesztő rejtélyét; akik szívesen csatlakoznának az önellátó közösséget alkotó srácokhoz a hatalmas falak között elterülő Tisztáson; akik vállalnák, hogy a Futárokkal együtt feltérképezik a falak mögött található labirintust, hogy a Tisztás lakói a hosszú – némelyiküknek már két éve tartó – fogság után végre kiszabadulhassanak. De vigyázzunk, ez a kaland veszélyes vállalkozás!


Most megpróbálok úgy írni, hogy ne legyen nagyon spoileres. Ha az lesz, akkor jelzem.

Dylan O'Brien - a filmbeli Thomas

Nagyon sokáig szemeztem a könyvvel, érdekelt, azonban tartottam is tőle, mert nagyon szeretem a disztópiákat, és már viszonylag sokat olvastam. Pont ezért féltem: mi lesz, ha csalódok benne? Mi lesz, ha nem lesz jó? Mi lesz, ha nem fog tetszeni? Aztán elolvastam, és kiderült, hogy a félelmeim alaptalanok.

Azonban el kellett kezdenem valahol. És az nagyon zavaros volt. De komolyan. A neveket nehezen jegyeztem meg, hirtelen kellett őket, és sokan voltak a srácok. A helyet nehezen tudtam elképzelni és ezért néhol nem tudtam, hogy mi merre és hol van. Az eseményekből meg semmit sem értettem. Szinte úgy álltam ott, mint Thomas: a helyében én sem tudtam volna, kiben bíznék, vagy egyáltalán kiben lehetne. A könyv közepén nagyjából már minden megvolt, szinte mindent értettem. Aztán elértem a végére. És az epilógus megint mindent összezavart. Igen, az író ért ehhez. Igazából nem függővég, csak úgy bedob egy infot, mint valami bombát, és annyi is a könyv.

Thomas Brodie-Sangster- Newt a filmben

A történetben voltak olyan elemek, amiket nem akartam volna megismerni. Hogy milyen lehet ott élni, hogy én tudnék-e ott élni, azt nem tudom. Igazából ehhez a részhez külön vázlatot írtam, hogy mindenre emlékezzek, de most meggondoltam magam, mert túl sokat elárulnék. Úgyhogy azokról írok, amik benne voltak a fülszövegben is. Ilyen az Útvesztő mozgása éjszaka. Ez az, amit egyáltalán nem értettem. Pontosabban azt, hogy hogyan tudnak a falak mozogni? Mármint... azok után, amik kiderülnek, nem szólok semmit.

És ez most fura, és a többi elem mind spoileres. És nem akarok elmesélni semmit sem. Szóval inkább annyit mondok, hogy minden nagyon érdekes volt, és néhol rémisztő. Az Útvesztő szörnyeitől néhol szinte féltem. Néhol kirázott a hideg. Igazából nagyon élethű volt attól függetlenül, hogy egy disztópia volt. Volt olyan fejezetvég, ahol lepisszegtem a nővéremet, mert "most olvasni fogok, nem megyek várost nézni, most nem érdekel Bécs!" Aztán csak olvastam, mert nem hagyhattam ott a könyvet, ilyen történettel.

Ki Hong Lee - Minhot alakítja a filmben

A szereplők meg hihetetlenek voltak. Thomas volt az, aki mindig tudott valamit lépni. Én nem tudtam volna néha, hogy mit csinálnék a helyében. A srác eléggé akaratos, önfejű, okos. Nagyon sok megoldásra ő jött rá: a Kód, a Végzet és a VESZETT. A többiek, Newt, Minho is nagyon sok jó tulajdonsággal rendelkeznek. Határozottak, akaratosak, és szerethetőek. Szerintem minden karakter a maga módján nagyon jól összetett lett. Talán az volt egyszerű, hogy nem egy egész élet befolyásolta őket, hanem ugyanaz az élmény: az Útvesztő miatt érzett félelem, a tudatlanság, ami az emlékek hiányából adódik, és a bizonytalanság. A hasonló tapasztalatok és élmények összekovácsolják őket egy nagy csapattá. Mégis egyéniségek maradnak, nem lesznek egyformák. Valaki ebben jó, valaki abban.