Vivien Holloway: Végtelen horizont

Fülszöveg:

Becky Dwyer három évvel ezelőtt hozott egy rossz döntést, és most eljött az idő, hogy megfizesse az árát.

Egy olyan világban, ahol az elektromosság csak háromezer méteres magasság felett elérhető, a légjárók biztosítják a kereskedelem áramlását.
Becky egész életét nagybátyja, Duke Barton hajóján töltötte, és soha nem is tervezte, hogy ezen változtatni fog. Három évvel ezelőtt azonban üzletet kötött a kétes hírnevű Nick Mattockkal, aki most behajtja a lányon a tartozását.
A műszerészlány hirtelen sokkal távolabb kerül az otthontól, mint azt valaha képzelte volna. Eddigi kényelmes világa darabokra hullik. Helyt kell állnia egy olyan legénység tagjaként, melynek legalább a fele hajdani kalózokból áll, miközben megpróbál megtenni mindent, hogy visszajuthasson a nagybátyjához.
Azonban kénytelen ráébredni, hogy ez koránt sem lesz olyan egyszerű, és nem csak azért, mert Nick minden lépését szemmel tartja. Hamarosan nem csak az ő, de Duke élete is veszélybe kerül, és megoldást kell találnia, ha nem akarja elveszíteni azokat, akiket szeret.

„- Nick! – kiáltottam, de a hangom elnyomta a lézerpisztolyok, és az elvétett lövedékek becsapódásának hangja. Mielőtt még átgondolhattam volna, megemeltem Jun fegyverét, és lőttem. A férfi felkiáltott és megtántorodott, kezéből kiesett a puska, hátán, a lapockája alatt égett szélű lyuk, melyből vékony erecskében szivárgott a vér. A lézernyaláb már nem volt elég forró – állapítottam meg döbbenten, ahogy a rács ettől a második lövéstől kizuhant, és hangosan csattant a földön.”

A Winie Langton történetek, a Morrighan sorozat, és a Pokoli szolgálat szerzőjének új regénye!

Vivien Holloway rajongásom folytatódik. Vigyázat!

Megint innen:
http://weeholloway.blogspot.hu/

A könyvet tegnap este fejeztem be, de érzésem szerint sokkal több időre van szükségem, hogy kiheverjem a könyvet. Mert sírtam rajta  - komolyan, egyszer letettem este, és ahogy lefeküdtem aludni, elkezdtem sírni is... pedig nem szoktam -, nevettem rajta, Becky-vel együtt elborzadtam néhol. Komolyan az érzelmeim széles skáláján végigmentem. Hihetetlen.

Kezdjük ott, hogy a fülszöveg csal. (Hányszor mondtam ezt már a blog történetében?) Mert a fülszöveg alapján én Nick-et egy gonosz embernek képzeltem, egy nagyon gonosz, és számító középkorú embernek... nos, egyáltalán nem annyinak, mint a könyvben. Egy veterán gonosznak képzeltem, aki a könyv főgonosza lesz. Ember, hogy én mekkorát tévedtem!

Nem is az, hogy kicsit tévedtem. Orbitálisat. De mivel nem akarom rátok zúdítani a Nick-imádatomat, kezdjük az elejéről.

A könyv eleje Becky normális életét mutatja be: hogyan élt a Lélekvesztőn, milyen kapcsolata van a legénységgel és a nagybátyjával. Aztán folyamatosan feltárul előttünk több dolog is: Becky hol ismerkedett meg Nick-kel, milyen pletykák és történetek keringenek a kapitányról, mi az a hiba, amit három évvel ezelőtt elkövetett. Aztán meg belekerültünk a pörgésbe.

Az események egymást követték hihetetlen gyorsasággal. Legtöbbször egymásból következtek, néhol számítottam egyes történésekre, de nem mindig olyan mértékben, mint ahogy valójában megtörténtek. Néhol azonban pofoncsapásként ért egy-egy dolog. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy ez egy "must read" könyv. Igaza lett. Valahogy éreztem is előre, mert mindent megadtam volna, hogy olvashassam, amikor megjelent. Szerencsére sikerült beszereznem, mert a nyáron hivatalos Vivien Holloway rajongó lettem. Innen nincsen megállás. Amint lehet elolvasom az eddig kimaradt két könyvét, és utána mélységes letargiába esem, mert nincsen több.

Ez is innen van:
http://weeholloway.blogspot.hu/

De eltértem a tárgytól. Hol jártam? Ja, igen, a pörgés. Néhol az események túl gyorsan követték egymást, azonban nem volt zavaró. Egyszerűen lebilincselő volt. A könyv felét egy délután alatt olvastam el. A másik fele lassabban ment, mert nem akartam, hogy vége legyen, ezért mindig visszalapoztam, hátha akkor hosszabb lesz a könyv. De nem. Sajnos mindig ugyanolyan hosszú maradt, pedig el bírtam volna még viselni.

Egy olyan női főszereplővel lettünk gazdagabbak, aki nem sír, vagy ha mégis, próbál erős maradni. Komolyan, már nekem fájt, hogy szegény Becky mit kapott: egyszer agyrázkódása volt, kétszer meg meglőtték. A nyár elején volt egy műtétem, és nekem az is fájt. Ha nekem úgy kellett volna azt csinálnom, amit Becky csinált, már rég nem élnék. De komolyan. Mert szerintem a lövés fájdalmasabb lehet. Bár szerencsére még sosem próbáltam ki, és nem is akarom. Szóval Becky egy erős lány, akinek helyén van az esze. Bar néhol megütöttem volna azzal a szöveggel, hogy "Mégis mit csinálsz?!" De alapjáraton semmi bajom nem volt vele.

Nick nagyon összetett volt. Komolyan, én egy középkorú, nagyjából 40 éves embernek képzeltem el a fülszöveg alapján. Aztán kiderült, hogy mennyi idős is? (Most kiszámolom, mindenki legyen rám büszke.) 27 éves? Ami úgy meglepett. De nem baj, fejben még fiatalítottam rajta, így 25 éves lett. Hogy miért, azt nem tudom. Szokásom az embereket másképp elképzelni, mint ahogy le vannak írva. Például néha a szőke szereplő nálam barna lesz, vagy éppen fordítva.

A többiekről mit mondjak? Hogy a kapcsolatrendszer nagyon jól fel van építve? Hogy megvannak a szövetségek, és az olvasó is tud erről, és a következő világháborút várja? Mert ez van. A feszültséget Vivien Holloway addig fokozza, ameddig csak lehet. És ehhez hozzávesszük a könyv pörgősségét is, és kapunk egy nagyon jó könyvet. Tőlem elég annyi, hogy éppen az olvasási válságomat élem (úgy nyár óta, szóval régóta tart), ennek ellenére hihetetlenül gyorsan végeztem vele, tetszett, és nem nyűggel olvastam. Ilyet szeretnék még többet! Még, még, még, még! :)